Fülzúgás enyhítése akupiercinggel

2025.07.27

Esettanulmány: Krisztina és a csend visszatérő hangjai 

Páciens: Krisztina, 58 éves, könyvelő (és osztálytársam volt :)
Probléma: Évek óta fennálló súlyos fülzúgás (tinnitus) – bal dominanciával, de mindkét oldalon.
Állapota súlyossá vált: "Már szinte szájról olvastam, hogy megértsek másokat" – vallotta.
Cél: A fülzúgás enyhítése, idegrendszeri feszültségoldás, életminőség javítása

A kezdet: egy súlyos állapot

Krisztina először félve, kissé szkeptikusan keresett meg, mert már mindent kipróbált: orvosi kivizsgálás, hallásvizsgálat, életmódváltás, gyógynövények, meditáció – mindössze minimális eredménnyel.
A fülzúgás éjjel-nappal jelen volt, és nem csak sípolásként, hanem intenzív, fojtó zúgásként – ami mentálisan is nagyon megterhelte.

A konzultáció során részletesen kikérdeztem a fülzúgás típusát, idejét, súlyosságát, kiváltó körülményeket, valamint feltérképeztem az idegrendszeri túlfeszültség jeleit is.

A kezelés lépései

Krisztinának egyéni kezelési tervet készítettem. Mivel állapota összetett volt, nem egyszerre, hanem fokozatosan haladtunk:

  • Első lépésként a Shen Men pont került beszúrásra, a bal fülbe. Ez a pont a fül egyik legfontosabb stresszkezelő és idegrendszert nyugtató területe.

  • Később, 3 hónap múlva kiegészítésként  Migrén (Daith) piercinget is kapott, mivel a fülzúgást gyakran kíséri (vagy váltja ki) halántéki nyomásérzet, agyi vérkeringési zavar, feszes nyaki izmok – és ezek mind kapcsolatban állnak a migrénzónával is.

  • Ahogy meggyógyultak a szúrt piercingek, a jobb oldalra egyszerre beszúrtuk ugyanezt a kombót. Krisztina elmondása szerint nagyon sokat javult a bal oldali hallása, a jobb oldal viszont még mindig egy vasmű üzem tombol.

Ez a kombináció komplex idegi hatást gyakorolt:

  • a Shen Men harmonizálta a vegetatív idegrendszert,

  • a Daith piercing enyhítette a fej belső nyomását és az aurális túlérzékenységet.

Fél év elteltével

Krisztina szavaival:

"A zúgás nem múlt el teljesen, de már nem uralja az életem. Korábban szinte csak akkor értettem meg valakit, ha láttam a száját – most már a sistergést is elviselem, és újra tudok figyelni. Esténként is csendesebb minden bennem."

Az eredmények:

  • A zúgás intenzitása kb. 70%-kal csökkent

  • A hangszíne változott: mély, dübörgő zúgásból enyhe, magas sistergéssé alakult

  • A stresszreakciói csökkentek

  • Az alvásminősége javult

  • Végre ismét tud társasági életet élni – nem fél az éttermek, boltok zajaitól

Miért hatásos?

A fülzúgás gyakran nem csupán a fül szervi problémája, hanem egy tünet, amit az idegrendszeri túlterheltség, belső feszültség vagy keringési problémák váltanak ki.
A Shen Men + Daith kombináció egy kétirányú támadáspontot biztosít:

  • egyik oldalon lelki és idegi megnyugvást,

  • másik oldalon lokális véráramlás- és idegi nyomáscsökkentést ad.

Fontos megérteni: nem csodaszer, de természetes és tartós támogatás, amely a test öngyógyító folyamatait hívja elő – szakszerű pontossággal és anatómiai tudással.

Záró gondolat - egy kis érdekesség

Krisztina ékszercserére érkezett, az ezüst titán egyszerűbb ékszereket leváltottuk, helyére gyönyörű, csillogó arany titán ékszerek kerültek. Ahogy kivettem a helyéről a migrén piercinget, a megszokott sistergő hang hirtelen acélmű gépgyár brutál hangra váltott. Becsúsztatva az új ékszert visszaszelidült sistergéssé a hanghatás. Mindkettőnket meglepett, úgyhogy megismételtük az ékszer ki-be helyezését. Döbbenet :)

Krisztina története azt bizonyítja: még a legmakacsabb fülzúgás is enyhíthető, ha a szervezet megfelelő pontjait érjük el – nem erőszakkal, hanem idegpályákon keresztüli segítséggel.
Ez a módszer nem tünetelnyomó, hanem egy új egyensúly felé vezető út.


Szerző: Pávai Viktorné Posalaki Inci
Természetgyógyász – Akupiercer
https://777-piercing-studio7.webnode.hu

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el